Arc poetica

Az információ ömlik az emberre, akár nyári nap a záporeső...

Nem kifejezetten a televízióra vagy a nyomtatott sajtóra gondolok - mivel azok valós információtartalma a nulla felé konvergál - hanem erre a csodálatos és fenemód veszélyes XX. századi találmányra, amit most is bűvölök:
az INTERNETre.

Az emberi jellem egyik meghatározó tulajdonsága, hogy tartozni akar valahová. Ösztönösen keresi a vele hasonlót - legyen kívül vagy belül az a hasonlóság - mert biztonságra, megértésre és elismerésre törekszik. Az internet a spektrum minden színében felkínálja nekünk a "normálistól" a legvégső szélsőségekben elnyúló "aberrált" emberek és gondolatok szövetét, és ha mindehhez hozzávesszük, hogy a millió árnyalatú szövetek - amivel a neten keringve bebugyolálhatjuk elménket - anyagában is eltérőek, könnyen kiszámítható: az emberek és ezzel együtt az emberiség gondolati szintű variánsa VÉGTELEN.

Aki magát valamihez hűnek (hívőnek) tartja, akinek elvei szilárdak és egyértelműek, vagy pusztán erősebbnek érzi magát az EGYség uniformisában, megtalálhatja az interneten a neki megfelelő közeget, ahol ellenállás nélkül fejtheti ki a vele hasonlóan gondolkodók előtt véleményét: legyen szó Csillagközi Felmentőseregről, vagy épp a halálbüntetés visszaállításáról. Persze az Isten óvja őt attól, hogy nem megfelelő társaságba keveredve keressen megértést saját gondolataira...

...ez az, ami az "Eredmény: 42" teremtésére motivált.

Mint mindenki más, aki tudatában van saját elmúlásának, én is keresem saját életem, és az Élet Értelmét. Negyvenegy év rövidke, de nekem mindent jelentő tapasztalatával gyakran tévelygek a világhálóból szőtt anyagok végestelen polcai előtt, tapogatok színes rőfök között, hol kényeztetve, hol felsértve vele az ujjacskáimat. Nézelődök, kérdezgetek, érdeklődöm... de nem lelem a kedvemre valót. Miért? Hiszen a kínálat gazdag. Válogatós vagyok? Nem hiszem. Inkább az a baj, hogy saját anyagot akarok. Mert bár sok meglévő információ tetszik, mind csak része annak, amit igazán keresek... hogy mi is az a 42?

Igyekszem tisztában lenni vele, mi az egó. Nélküle ezen a síkon, ezen a Földön nem lenne élet, hiszen önmagunk prioritása teremti meg a hétköznapok túlélhetőségét. Mégis úgy vélem, nem lenne rá szükségünk. Mert minden dolognak, ami miatt ebben a testben, ezen a tudati síkon vérzik a szívem, az egó az oka. És minden, ami szép, ami igaz, ami tündököl, abban az egónak helye nincs. Ha megnézed az ember történelmét, mindig is azokat tiszteltük igazán, akik egó nélkül, annak háttérbe szorításával cselekedtek. Persze egótól túlfűtött személyiségekre is emlékezünk. A hadvezérekre, hódítókra,  a véreskezű hataloméhes diktátorokra. De őket jobbára féltük, mint tiszteltük.

"Az egót nehéz felismerni mert ösztönös, így amíg felismerhetetlen marad nem is tudjuk kezelni az akaratosságát. Az egó a testet a test pedig az egót szolgálja."

Ezeken az oldalakon nem fogsz sok konkrét adatot találni. Nem szeretem az évszámokat, a névmemóriám csapnivaló, és bár megtehetném, hogy "tudományosan bizonyított tények"-kel és mérési eredményekkel zsonglőrködöm előtted, nem teszem, mert nem az a célom, hogy bármiről is meggyőzzelek. Magammal együtt téged is arra szeretnélek rávenni, hogy gondolkozz, gondolkodjunk! Hidd el, a mai világban ez nem is olyan egyszerű. Nagyszerű és IGAZ összefüggések vesznek körül minket, de ezeket talán pont triviális mivoltuk miatt már nem látjuk, pedig itt hevernek szanaszét, az orrunk előtt. Ha ma nem értünk valamit, belelapozunk az újságba, megnézünk egy híradót, vagy csak értetlen széttárjuk a kezünket... miközben mindenkit, aki igyekszik elárulni nekünk a dolgok valódi természetének egy apró titkát, mássága miatt lehülyézünk.

Nehéz az alvóval megértetni, hogy alszik, miközben arról álmodik, ébren van.